óü

Maci mesék ->Brühühü Brumi

Hullámzó hegygerinceken és tükörsima tengereken túl, bodros bárányfelhők alatt sziszegő, szuszogó országban, annak is a legeslegközepén, van egy nyüzsgő nagyváros, a nagyváros szélén pedig egy hatalmas, tarka állatkert. Szép, messzenyúló, dimbes-dombos, szinte már határtalan állatkert, esőillatú, magas pálmaházzal, csillogó vizű mély medencével, és rengeteg jóízű, tápláló eledellel, ami minden nap az állatok ölébe pottyan, mikor megérkezik az állatgondozó. Természetesen az állatkert lakói mindig is remekül érezték magukat, csak a kétlábúaktól hemzsegő nagyváros rikoltozó lármáját és rikítózó fényeit nem kedvelték, ezért minden puha kényelem ellenére időnként minden állatkerti jószág hazavágyódott. Vadászok gyűjtötték nagy gonddal az állatokat ebbe az állatkertbe, városlakó vadászok, akik jobban szerettek ropogós gabonapelyhet enni, mint rágós vaddisznópecsenyét, és inkább barátságot akartak kötni a karmos, körmös, patás és lábatlan jószágokkal. A világ minden tájáról hoztak egy-egy állatot, és az állatkert látogatóinak minden egyes állat bemutatta, hogyan viselkednek távoli hazájában élő társai. Az Óperenciás-tengeren túlról jött bozontos sörényű, vérszomjas oroszlán mázsás erejű mancsaival bömbölve csapkodott, a Buggyoshasúak szigetéről érkezett vicces kenguru ruganyos ugrásaival az állatkert egyik végéből a másikba szökdelt, a fagyos Jéghegyeken túlról származó síkos bőrű, kövér fóka pedig kecses bukfenceket vetett az állatkert medencéjében. Jött ráncos fülű, szürke elefánt a Varázslók földjéről, aki kunkori ormányát magasba emelve harsány trombitaszóval köszöntötte az állatkerti látogatókat, és neveletlen majmot is hoztak a Csokoládészínűek hazájából, aki majomhoz méltó grimaszokat vágott, és minden csemegét elfogadott, amit a látogatók feléje nyújtottak. Ámde a Sűrű Erdők vidékéről hozott óriásmedve nem volt hajlandó dühödten dörmögni, nem mutogatta rémisztő szemfogait, és nem volt félelmetes. Viszont, szeretett kedves dalocskákat énekelni, kis virágokat szedett a látogatóknak, és mindig védelmébe vette a gyengébbeket. Sőt, néha előfordult, hogy az óriásmedve elsírta magát. Az állatkert látogatói újból és újból elolvasták a medvebarlang mellé kitűzött figyelmeztető táblát, melyen az állt, "Óriásmedve, a Sűrű Erdők vidékéről. Vigyázat! Kifejezetten veszélyes!", de nem hittek a szakértő feliratnak. Biztosak voltak abban, hogy ez az óriásmedve nem is medve, csak egy medvebőrbe bújtatott nagyobbacska rágcsáló, hisz egy igazi, "kifejezetten veszélyes" óriásmedve sosem viselkedne úgy, ahogy ez a medve teszi. Persze az állatkert látogatói épp úgy nem tudták, ahogy a városlakó vadászok sem, mikor rátaláltak a Sűrű Erdők vidékén az óriásmedvére, hogy ő nem akármilyen óriásmedve, mert ő Brühühü Brumi, a mimózalelkű medvebocs. Ő sohasem ártott senkinek, épp ellenkezőleg, minden kis állatkát megsegített a Sűrű Erdők vidékén, és ha szamócaszedés közben véletlenül széttaposott egy aprócska csigaházat, esetleg tomporába harapott egy mérges szömörce, vagy medvemamája összeráncolta torzonborz szemöldökét, bizony elpityeredett. Brühühü Brumi kiskorú medve volt, még csak medvebocs, de ezt a városlakó vadászok nem sejtették, hiszen a pici Brühühü Brumi mérete az ő szemükben óriásinak számított. Való igaz, Brühühü Brumi termete oly nagy volt, mint egy kisebb traktortöpörtyű, de például mamája kettő, papája három traktortöpörtyű nagyságúra nőtt, ez az óriásmedvék esetében teljes mértékben megszokott dolog. Miután Brühühü Brumi a kellemesen tágas, lakályos állatkerti medvebarlangba érkezett, az állatgondozók rövidesen rádöbbentek, arra hogy Brühühü Brumit képtelenek vicsorgó óriásmedvévé bosszantani. Sokféle ravasz praktikával próbálkoztak, de hiába. Ha Brühühü Brumi talpát megcsiklandozták, olyasformán kacarászott, akár egy repkedő, piciny gerlice, ha meglengették előtte az édes medvecukrot, azt kiáltozva, "Nem kapsz belőle!", szánalmasan a hasát simogatva szívettépő zokogásba kezdett, ha pedig egy váratlan ordítással ráijesztettek, akkor azon nyomban hanyatt vágódott. Hosszas töprengés után az állatgondozók úgy döntöttek, nem vesződnek tovább Brühühü Brumi feldühítésével, hanem egyszerűen hazaküldik őt. Így történhetett meg az, ami azelőtt még soha nem fordult elő a városlakó vadászokkal: az óriásmedvét a barátságos, városszéli állatkert gondtalan lakói közül, vissza kellett vinniük oda, ahonnan elhozták, a messzi Sűrű Erdők vidékére, az óriásmedvék eredeti hazájába. Otthon Brühühü Brumi hamarosan ismét megtalálta szeretett medveszüleit, és azóta talán már három, vagy akár négy traktortöpörtyűnél is nagyobbra nőtt.